"Ó, Te nagydarab, kövér, lusta Logi,

Most miért nem tudsz itt lenni?"

Longi nemcsak egy kövér patkány volt, hanem az én kövér patkányom!

Amikor hazahoztuk a Longit, még 2003. augusztusában, amikor be akartuk tenni a helyére, Álmos kiejtette, és a Longi befutott az állópolcom alá. Semmi baja nem lett.
Szerettem, Ő is szeretett. Az egész család szerette. Mindenki szerette. Mindenkit szeretett.
2004. karácsonyára vettünk neki egy gömböt, amiben mehetett. 4 hónap alatt, kb. 50-szer használta. Pedig én szeretettel vettem neki. De hát öreg volt, ha előbb vettem volna neki, talán többet ment volna benne.
Minden nap simogattam, minden nap elköszöntem Tőle, jóéjt kívántam Neki, megmondtam, hogy szeretem és adtam neki puszit. Mindig attól féltem, hogy bármelyik éjszaka meghalhat...
Mindíg rendezgette az kis ketrecét, és ha kaját adtunk neki a rácson át, felmászott a legtetejére a ketrecnek. Minden héten kitakarítottam.
Kiskorában össze-vissza, jobbra balra ugrált és futkosott. Olyan édes volt!
Kevés képem van róla.
Csak emléktárgyak és emlékek a fejemben.
Sokmindent csináltunk együtt: TV-ztünk, zenét hallgattunk, stb.
De sokmindent nem csináltunk. Nem látott soha naplementét, vagy napfelkeltét, nem látott soha álló- vagy folyóvizet. Sokmindent kihagytunk. Olyan volt számomra mint egy ember... Mintha a legjobb barátom lett volna.
De minden szépnek egyszer vége szakad. És aznap éjjel is ez történt. Végeszakadt egy felejthetetlen barátságnak. Úgy hiányzik!! :(((