Tudtátok, hogy volt egy Longi nevü patkány-komám?
Sajna csak volt, mert 2005. április 13-án, végelgyengülésben elhunyt. Majdnem depresszióba estem, mert annyira szerettem, hogy azt szavakkal nehéz leírni.
Szerencsére nem néztem végig a halálát.
Tudjátok, olyan törékeny volt. Kicsi, ari nózija, óriási, gyönyörű szeme, selymes szőre (fekete-fehér) és picuri-cuki fülikéje volt. Na meg 4 lába.
Utolsó erejéig küzdött az életéért.
Elmondom hogy volt az a bizonyos este:
-Hazaértem, megnéztem, hogy van. Aludt.
-Lementem gépezni. Kb. 2 órát.
-10-kor mentem hozzá, hogy adjak neki kaját. Nem jött ki a kaja szagára. Nem jött ki semmi csalogatásra.
-Kivettem, letettem a szoba közepére. Hörgő hangon vette a levegőt, szegény.
-Odahívtam anyát, ő azt mondta, hogy a Longi megfázott.
-Anya elment fürdeni, én a Longit visszatettem a ketrecébe, jött az Álmos, a tesóm.
-Feladtuk. Adtunk neki kaját, piát, nem evett, nem ivott, csak feküdt. Álmossal nagyon szomorúak voltunk.
-Egyszer csak, furcsa mód, felugrott a nyitott ketrecajtóra, belekapaszkodott, és mozgolódott. Ki akart jönni. A szemembe nézet, én visszanéztem rá. Olyan volt, mintha azt mondaná: "Csenge, ne légy szomorú, te nekem sok örömet okoztál. Öreg vagyok már, el kell mennem. Én is szeretlek. Viszlát." Láttam azt, hogy olyan bús a szeme. Láttam az érzelmeit.
-Kivettük. Az Álmos lábán DÖCÖGÖTT. Letettük a földre, és furcsán előlrehajolva ment ott. Hogy boldogok legyünk, Ő az utolsó erejével is küzdött. Értünk tette. Értem tette.
-A fura járásáról szóltunk anyának, Ő pedig azt monda, hogy tegyük vissza a ketrecbe. De hogy ne fázzon az utolsó napján, előtte betakargattam egy csomó szalvétával.
-Elmentünk vacsizni.
-Elmentem fürdeni.
-Apa hazajött, elmonduk neki, mi újság. Megnézte a Longit, és azt mondta: Lehet, hogy a Longi elpusztult.
-Amikor ágyaztam, tüzesen megvizsgáltam a testét. Nem lélegzett. MEGHALT. Vége volt... Soha nem kapom vissza. Pedig az utolsó nap reggelén, mint mindíg rendezgette a kis odúját.

Az a rossz, hogy amikor utoljára hozzáértem, csak a szalvétával takargattam be. Reménykedtem, hogy még pár napot él, de legbelül tudtam, hogy nem éli túl az éjszakát.

Viszlát, Longi, én is szeretlek!